Még egy milliárdos bekerült az amerikai kormányba
A körülményekhez képest viszonylag simán ment a szavazás az amerikai szenátusban Trump újabb miniszterjelöltjéről.
A körülményekhez képest viszonylag simán ment a szavazás az amerikai szenátusban Trump újabb miniszterjelöltjéről.
Az orosz tüzérség ukrán katonai állásokat lőtt a határon át – közölte csütörtökön Washingtonban hírszerzési forrásokra hivatkozva Marie Harf amerikai külügyi szóvivő.
Egy közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak nem bíznak a kormányukban, és közülük csak minden huszadik gondolja, hogy az amerikai demokrácia jól működik és nem igényel változtatásokat.
Az állam által utolsóként eladott 31,1 millió részvény kevesebb mint 2 százalékos tulajdoni hányadot képviselt. A legnagyobb amerikai autógyártót bő négy éve, a pénzügyi válság kitörése után a kormányzati mentőakció mentette meg a csődhelyzettől. Az állam akkor 61 százalékos részesedést szerzett.
Az amerikai kormány év végéig megválik a General Motors autógyártóban megmaradt részesedésétől – jelentette be csütörtökön a washingtoni pénzügyminisztérium. A még állami tulajdonban lévő 31,1 millió részvény kevesebb, mint 2 százalékos tulajdoni hányadot jelent, piaci értékük most összesen 1,17 milliárd dollár (260 milliárd forint).
Az amerikai kormány szemmel láthatóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem minősül államcsínynek Mohamed Murszi egyiptomi elnök eltávolítása a hatalomból – mondták csütörtökön szenátorok és képviselők.
Az amerikai kormány már a héten dönthet a szíriai felkelők felfegyverzéséről, és esetleg arról, hogy olyan katonai eszközöket vezényel a térségbe, amelyekkel kikényszeríthető a repüléstilalom a szíriai légtérben – közölték az AP-vel nevük elhallgatását kérő tisztségviselők.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szoftverbiztonsági figyelmeztetést adott ki és az Oracle Java program kikapcsolására szólította fel a felhasználókat.
Kína az utóbbi hónapokban visszafogta befektetéseit az iráni olaj- és gázmezőkön, hogy lecsillapítsa Washingtont, és nagy energiavállalatai elkerülhessék az amerikai szankciókat - mondták kínai energiaipari vezetők.
Egy 510 millió dolláros, a bioüzemanyagok következő generációjának előállítást ösztönző program beindítását jelentette be kedden az amerikai kormány.
Engedélyezte az Egyesült Államok, hogy amerikai vállalatok kőolajat vásároljanak a líbiai felkelőktől.
Az amerikai kormány beperelte szerdán a BP olajvállalatot és négy másik felelősnek tekintett céget a Mexikói-öbölben áprilisban okozott olajkatasztrófa miatt.